2011. jún. 13.

Revani

(23 cm-s négyszögű tepsihez)
Hozzávalók: 4 tojás, 1/3 csésze cukor, 1/2 kiskanál vaníliapor, 1 narancsreszelék, 1 1/2 kanál UZO (görög ánizspálinka), 1/3 csésze narancslé, 1/2 csésze búzadara, 1/3 csésze tört mandulabél.
Sziruphoz: 1 citrom, 1 csésze cukor, 1 csésze víz, 1 kiskanál citromlé.
Elkészítése:
1. Kivajazunk egy tepsit. A mixerben alaposan összekeverjük a tojássárgát, cukrot, vaníliát és narancsreszeléket. Lassacskán és folyamatosan keverve hozzátesszük az UZO-t.
2. Áttesszük a masszát egy nagyobb tálba, majd hozzáadjuk a narancslevet, búzadarát, mandulát és lassan kézzel összekeverjük. Letakarjuk, és 30 percet pihentetjük.
3. Felverjük a tojásfehérjét és lassacskán, vigyázva a masszához keverjük kézzel.
4. Tepsibe öntjük az anyagot és középmeleg sütőben körülbelül 20 percet, sütjük. Mikor kész, még melegen ráöntjük a szirupot, hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágjuk.
Szirup: Megmossuk a citromot, lehántjuk a héját, és csíkokra vágjuk. Egy kisfazékba tesszük a cukrot, a citromlevet és a vizet, addig kavargatjuk a tűzön, amíg a cukor elolvad, anélkül hogy főne. Hozzáadjuk a csíkokra vágott citromhéjat, és lassú tűzön hagyjuk rotyogni, anélkül hogy lefednénk vagy kavarnánk, 5 percig. Hagyjuk, hogy kicsit a hőfoka lemenjen, de még melegen öntjük a tésztára.

Répa kéjk (kéjk me károtta)

Hozzávalók: 6 tojás, 1 1/2 csésze cukor, 2 csésze liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 csésze olaj, 1 csésze darált dióbél, 1 csésze reszelt sárgarépa.
Elkészítése: A tojásokat a cukorral mixerbe tesszük, habosra keverjük (kb. 10 perc). Hozzátesszük az olajat lassacskán csorgatva. A sütőporral összekevert lisztet lassacskán adagoljuk, közben tovább keverünk, adagoljuk a dióbelet, a répát és még pár percig kavarjuk, hogy minden hozzávaló jól elkeveredjen. Vigyázzunk a massza megfelelő sűrűségű legyen, ha túl híg még keverünk hozzá lisztet, hogy még folyó de sűrű tésztát kapjunk. A kuglófsütőt kiolajozzuk, kilisztezzük (csak az alját). Belezúdítjuk a masszát és közepes sütőben (180 fokon az elektromos sütőben) körülbelül egy órát sütjük, az alsó rácson. Ha a beleszúrt kötőtűre, éles késre már semmi nem ragad, a cake készen van. Kinyitjuk a sütő ajtaját résnyire és hagyjuk lassacskán kihűlni. Mikor langyos, kuglóftartóba tesszük, és födetlenül hagyjuk teljesen kihűlni. Ha kihűlt födhető kuglóf formában kell tartani, mert kiszárad.

Nagyon finom szirupos almás (sziropiászti milópitá)

(30 cm átmérőjű tepsihez)
Hozzávalók: 125 gr vaj, 2 csésze cukor, 1 kg alma, 4 tojás, 1 csésze sütőporos liszt, mazsola (elhagyható).
Elkészítése:
1. Megtisztítjuk az almákat, meghámozzuk, és vékonyra feldaraboljuk
2. A tepsibe beletesszük a vajat, 1 csésze cukrot, az almadarabokat, betesszük a meleg sütőbe, és jól összerotyogtatjuk az alsó rácson.
3. Közben a mixerben habosra dolgozzuk a tojást a csésze cukorral, majd lassacskán hozzáadagoljuk a lisztet. Javít az ízén, ha egy citromreszeléket is beleteszünk.
4. Mikor az alma megpuhult, ráöntjük a lisztes masszát és körülbelül fél órát, sütjük.
Melegen, frissen felvert hideg tejszínhabbal vagy aromás vaníliafagylalt gömbökkel tálaljuk.

Szilvás kavart (kéjk me dámászkiná)

Hozzávalók: 35 dkg cukor, 5 tojás, 250 margarin vagy 2 dl étolaj, 35 dkg sütőporos liszt, citrom és narancsreszelék, legalább 1/2 kg szilva.
Elkészítése:
1. A gyümölcsöt megmossuk, megtisztítjuk, kimagozzuk. Kis kockákra vágjuk majd cukorral és fahéjjal egy tálban, összekeverjük. Beleöntjük a cake forma kivajazott, lisztezett aljába.
2. A cukrot és a tojássárgákat habosra keverjük, hozzáadjuk a margarint vagy olajat, a reszeléket. Kemény habot verünk a tojások fehérjéből majd ezt is hozzáadjuk a masszához, majd ebbe óvatosan belekavarjuk a lisztet, annyit hogy sűrű de még folyós massza legyen.
3. Beleöntjük a formába, alsó rácson, 180 fokon kisütjük, ahogyan a kéjkeket. Fokozatosan kihűtjük, majd tálra borítjuk.
Megjegyzés: Habár a fénykép magas kuglóf formában készült süteményről árulkodik, finomabb, hogyha a joghurtos pita (következő recept) képen látható nagyobb de alacsonyabb tepsiben készül, több gyümölccsel. Akkor a legfinomabb, ha a tészta körülbelül 2 cm-s, jó réteg gyümölccsel a tetején. A magas formát használhatjuk akkor, ha nincs elég gyümölcsünk, így több lesz a tészta, kicsit szárazabb a sütemény.
Tipp: A gyümölcsös kevert tésztáknak nem árt, ha egy kiskanállal több sütőport teszünk bele a kelleténél, ez segít, abban hogy a tészta a gyümölcs súlyának ellenére jól felnőjön.

Sütőtök cake (kéjk me kolokitha)

(28 cm átmérőjű kerek formához)
Hozzávalók: 60 dkg lereszelt vagy apró kockára vágott sütőtök, 20 dkg cukor, 7 tojás, 10 dkg margarin, 15 dkg sótalan mandulabél, 80 gr liszt, 50 gr corn flour, 1 kiskanál sütőpor, 1/2 kiskanál őrölt szegfűszeg, 1/2 kiskanál őrölt fahéj, 2 leveseskanál brandy.
Elkészítése:
1. A sütőtököt odatesszük egy lábosba puhulni, egy kanál cukorral és egy kanál vízzel.
2. A cukrot habosra mixeljük a tojásokkal, majd a margarinnal. Mikor már habos és hólyagok pattannak a felületén (kb.10 perc) hozzáadjuk a mandulát, sütőporos lisztet, corn flourt, szegfűszeget, konyakot, végül pedig a megpuhult tököt.
3. Kikenünk margarinnal egy kerek formát, enyhén belisztezzük és beleöntjük a masszát. Középmeleg sütőben pirosra sütjük (kb. 50 perc). Mikor elválik az edény széleitől, és már jól jön az illata készen, van. Fokozatosan kihűtjük majd még melegen, megszórjuk porcukorral.
Tipp: Ha sütőtököt reszelés után lefagyasztjuk, akkor olvadáskor minden folyadék kifolyik belőle (szitában kell felolvasztani), így egyenesen bele lehet tenni a masszába, nem kell puhítani még külön lábosban.

2011. jún. 6.

Narancsos répa kéjk (karotkéjk me portokáli)

Hozzávalók: 6 tojás, 2 csésze cukor, 2 csésze liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 csésze olaj, 1 csésze reszelt sárgarépa, 1 kávéscsésze likőr (Grand Marnier), 1 narancsnak a reszelt héja.
Elkészítése: A tojásokat a cukorral mixerbe tesszük, habosra keverjük (kb. 10 perc). Hozzátesszük az olajat lassacskán csorgatva. A sütőporral összekevert lisztet lassacskán adagoljuk, közben tovább keverünk, adagoljuk a narancshéjat, a répát és a likőrt és még pár percig kavarjuk hogy minden hozzávaló jól elkeveredjen. Vigyázzunk a massza megfelelő sűrűségű legyen, ha túl híg még keverünk hozzá lisztet, hogy még folyó de sűrű tésztát kapjunk. A kuglófsütőt kiolajozzuk, kilisztezzük (csak az alját). Belezúdítjuk a masszát és közepes sütőben (180 fokon az elektromos sütőben) körülbelül egy órát sütjük, az alsó rácson. Ha a beleszúrt kötőtűre, éles késre már semmi nem ragad, a cake készen van.  Kinyitjuk a sütő ajtaját résnyire és hagyjuk lassacskán kihűlni. Mikor langyos, kuglóftartóba tesszük, és födetlenül hagyjuk teljesen kihűlni. Ha kihűlt födhető kuglóf formában kell tartani, mert kiszárad.

Narancsos kéjk mazsolával (kéjk me portokáli ke sztáfidész)

Hozzávalók: 6 tojás, 2 csésze cukor, 2 1/2 csésze liszt, 1 kávéskanál sütőpor, 1 csésze étolaj, 1 csésze fekete, szárított mazsola, 2 narancsnak a héja lereszelve, 2 narancsnak a leve.
Elkészítése:
1. A cukorral a tojásokat a mixerbe tesszük, habosra keverjük (kb. 10 perc).
2. Hozzátesszük lassacskán az olajat, jól összekavarjuk, majd a mazsolát, a narancslevet, a narancshéjat és a sütőporos lisztet ügyelve hogy annyi liszt legyen amitől még folyós de sűrű masszát kapjunk. Tovább keverjük még pár percig.
3. A kuglófsütőt kiolajozzuk, kilisztezzük (csak az alját). Belezúdítjuk a masszát és közepes sütőben (180 fokon az elektromos sütőben) körülbelül egy órát sütjük, az alsó rácson. Ha a beleszúrt kötőtűre, éles késre már semmi nem ragad, a cake készen van.
4. Kinyitjuk a sütő ajtaját résnyire és hagyjuk lassacskán kihűlni. Mikor langyos, kuglóftartóba tesszük és hagyjuk teljesen kihűlni.
5. Ha kihűlt födhető kuglóf formában kell tartani, mert kiszárad.

Narancsos kéjk dióval (kéjk me portokáli ke káridja)

Hozzávalók: 3/4 csomag margarin (a 250 gr-os csomagolásból), 1 csésze cukor, 3 tojás, 2 csésze liszt, 1 kiskanál sütőpor, 3 kanál konyak, 4 kanál tört dió, fél narancsnak a leve, fél narancsnak a héja apróra (kockára) vágva, narancslekvár.
Elkészítése:
1. A margarint szobahőmérsékleten hagyjuk megolvadni, vagy kis edényben megolvasztjuk és hagyjuk kihűlni. A cukorral mixerbe tesszük, habosra keverjük (kb. 10 perc).
2. Hozzátesszük a tojásokat, jól összekavarjuk, majd a konyakot, a narancslevet és a narancshéjat. Tovább keverjük.
3. A sütőporral összekevert lisztet lassacskán adagoljuk, közben tovább keverünk. A végén hozzáadjuk a tört diót is és még pár percig, kavarjuk, hogy minden hozzávaló jól elkeveredjen.
4. A kuglófsütőt kiolajozzuk, kilisztezzük (csak az alját). Belezúdítjuk a masszát és közepes sütőben (180 fokon az elektromos sütőben) körülbelül egy órát sütjük, az alsó rácson. Ha a beleszúrt kötőtűre, éles késre már semmi nem ragad, a cake készen van.
5. Kinyitjuk a sütő ajtaját résnyire és hagyjuk lassacskán kihűlni. Mikor langyos, kuglóftartóba tesszük és megkenjük narancslekvárral, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
6. Ha kihűlt födhető kuglóf formában kell tartani, mert kiszárad.

Mazsolás kéjk (kéjk me sztáfidesz)

Hozzávalók: 6 tojás, 2 csésze cukor, 2 csésze liszt, 1 kiskanál sütőpor, 1 csésze olaj, 1 csésze mazsola, 2 kiskanál szegfűpor-fahéjpor, 1 csésze tej, narancs reszelék.
Elkészítése: A tojásokat a cukorral mixerbe tesszük, habosra keverjük (kb. 10 perc). Hozzátesszük az olajat lassacskán csorgatva. A sütőporral, fahéj és szegfűszegporral összekevert lisztet lassacskán adagoljuk, közben tovább keverünk, adagoljuk a mazsolát, a narancsreszeléket, a tejet és még pár percig kavarjuk, hogy minden hozzávaló jól elkeveredjen. Vigyázzunk a massza megfelelő sűrűségű legyen, ha túl híg még keverünk hozzá lisztet, hogy még folyó de sűrű tésztát kapjunk. A kuglófsütőt kiolajozzuk, kilisztezzük (csak az alját). Belezúdítjuk a masszát és közepes sütőben (180 fokon az elektromos sütőben) körülbelül egy órát sütjük, az alsó rácson. Ha a beleszúrt kötőtűre, éles késre már semmi nem ragad, a cake készen van.  Kinyitjuk a sütő ajtaját résnyire és hagyjuk lassacskán kihűlni. Mikor langyos, kuglóftartóba tesszük, és födetlenül hagyjuk teljesen kihűlni. Ha kihűlt födhető kuglóf formában kell tartani, mert kiszárad.

Kuluri Szmirnából (kulurákia szmirnéotiká)

(90-100 darabhoz)
Hozzávalók: 2 kg liszt, 9 kávéskanál sütőpor, 3 csésze cukor, 12 tojás, 3 1/2 csésze olvasztott margarin, 1 csésze langyos tej, 6 vaníliapor, 2 tojássárga vízzel elkavarva, mokkáskanál só.
Elkészítése:
1. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a margarint.
2. A lisztet átszitáljuk, a felébe kavarjuk a sütőport és a vaníliákat, a közepébe lyukat képezünk, majd ebbe beleöntjük a tojásos masszát és a szobahőmérsékletű tejet, majd a lisztet finoman beledolgozzuk. Utána hozzáadjuk a többi lisztet, annyit hogy sima, nem folyós, jól formálható masszánk legyen (mint a pogácsánál).
3. Kis ujj hosszúságú rudacskákat formálunk majd tetszés szerint kétfonatú, háromfonatú vagy egyszerűen csak karika alakú kulurikat készítünk. Kivajazott vagy sütőpapíros tepsibe helyezzük őket nem túl szorosan egymás mellé és 200 fokon 20 perc alatt, kisütjük.

Kuluri Szantoriniből, töltött (gemisztá kulurákia ápo tin szántorini)

Hozzávalók: A tésztához 1/2 kg vaj, szezámmag, 1/2 kg cukor, 7 tojás, 2 narancsnak a leve, 1 nagy citrom reszelt héja, 1 kiskanál fahéjpor, 1 kiskanál szegfűszegpor, 1 kiskanál sütőpor, 1 kiskanál szódabikarbóna, 1 kis kávéscsésze konyak, 1 1/2 kg fehér búzaliszt,
A töltelékhez: 1/2 kg mozsárban tört dió, 150 gr tört mandulabél, 1 kg méz, 200 gr morzsa, 1 kiskanál fahéj-szegfűszegpor, 1 tojásfehérje felverve.
Elkészítése:
1. Elkészítjük a tésztát, akár mixerben akár kézzel. Habosra keverjük a vajat a cukorral, egyenként hozzáadjuk a tojásokat (egy fehérjét félreteszünk a töltelékbe) és utána egyenként beletesszük a narancsok levét, a konyakban feloldott szódát majd a liszt felét, amiben elkevertük előzőleg a sütőport és a fűszereket. Jól összedolgozzuk, hogy sima masszát kapjunk, majd lassan-lassan kezdjük hozzáadagolni a többi lisztet, miközben egyfolytában gyúrjuk a tésztát. Mikor a tészta összeáll (nem szabad folyósnak lennie, jól nyújtható de nem túl kemény masszát kell kapjunk), letakarjuk egy konyharuhával.
2. A töltelékhez valókat egy tálban összekeverjük.
3. Elkezdjük a formálást és töltést. A tésztából leszakítunk egy citromnak megfelelő darabot és kinyújtjuk szalagszerűre. Egész hosszúságában teszünk bele tölteléket, majd összecsavarjuk, illetve becsukjuk hosszában a töltött csőre emlékeztető tésztát. Karikaformába hajtjuk, a két végét egymásba tesszük és "összegomboljuk" egy szegfűszeggel. Készítsük el ilyenformán az egész tésztamennyiséget majd kivajazott, vagy sütőpapíros tepsibe helyezzük őket egymás mellé, de ne túl szorosan.
4. Előmelegített sütőben 200 fokon (elektromos tűzhely) sütjük, de a vége fele vigyázzunk nehogy odasüljenek. Levegőáramlásos sütőnél elég a 160 fok. Elraktározás előtt hagyjuk kihűlni őket.

Kéjkek (cake)

Elkészítése: A "kéjk" tulajdonképpen kevert tésztából készült sütemény és az egyik legnépszerűbb sütemény manapság a városi görög házaknál. Jó figyelembe venni azt a tényt, hogy az alábbi receptekben megadott liszt mennyisége változhat a liszt minőségének függvényében. Vagyis mivel a különböző lisztek sikertartalma is különbözik, ezért a különböző lisztekből is különböző mennyiségeket vehet fel egy-egy tészta. A kéjkekhez való masszánál azt kell figyelembe venni, hogy a massza, ami végül a tepsibe kerül, még folyós ugyan de vastag. Tehát a mixerből, vagy a tálból, amiben összekavartuk a masszát ki lehet önteni a tepsibe, ami vastagon, lassan, mint a láva zúdul be a sütőedénybe. Minél "vékonyabb", hígabb a massza, annál "könnyebb" lesz a kéjk, de a túl híg massza nehezen sül meg, sőt kifuthat az edényből.
A legklasszikusabb módszer, arra hogy megtudjuk megsült-s acake ha egy kötőtűt vagy egy éles kést, szúrunk a legmagasabb részébe. Ha semmi nem ragad a beleszúrt tárgyra, akkor a sütemény készen van. Ekkor kinyitjuk a sütőajtót résnyire és hagyjuk lassan langyosra hűlni a cake-t, majd ezután helyezzük tálra, és nem takarjuk le, amíg teljesen ki nem hűl. Kihűlés után viszont fedeles edényben kell tartanunk, mert hanem kiszárad.

Házi halva (hálvász)

Hozzávalók: 25 dkg búzadara, 1 vizespohár (200 ml) olívaolaj, 1 csésze tört vagy apróra vágott dió,
Szirup: 4 pohár vizet összefőzünk 2 pohár cukorral és egy darabka fahéjjal. Pár percig főzzük, amíg összeáll, majd hagyjuk kihűlni.
Elkészítése:
1. Az olajat felhevítjük egy lábosban, majd lassan-lassan hozzáöntjük kevergetve a darát.
2. Mikor kicsit megbarnult, óvatosan hozzáöntjük a szirupot (vigyázat szökik!!) és tovább kavarjuk, nehogy odakapjon.
3. Mikor már kezd sűrűsödni, hozzátesszük a diót és még annyi ideig, kavarjuk, amíg jól elválik a lábos szélétől.
4. Magas torta vagy kuglófformába öntjük, ráteszünk egy tányért, rögtön megfordítjuk és hagyjuk így kihűlni. Mikor kihűlt, levesszük róla a formát és a tányérban tálalható a szépen megkeményedett házi halva.
Megjegyzés: A masszába dión kívül mazsolát is lehet tenni, majd a végén tálaláskor szezámmaggal megszórni.

Citromos olívaolajos öntet (ladolemono)

Hozzávalók: 1 kis citrom vagy fél nagyobb citrom leve, olívaolaj (1 csésze vagy amennyit felvesz), csipet oregánó
Elkészítése: A citromlevet egy mélytányérba tesszük, beletesszük az oregánót majd lassan, hozzáöntünk annyi olajat amennyi kell hogy villával közben habarva, sűrű savanyú mártássá álljon össze.

Szkordália (fokhagymás püré)

Hozzávalók: 5 db közepes krumpli, 1 fej fokhagyma (passzírozott), 4 dl (2 pohár) olívaolaj, 2 db citrom leve, kevés ecet, só
Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, meghántjuk és összedolgozzuk a mixerben egy fej passzírozott fokhagymával, az olajjal, a citromlével, egy kevés ecettel és sóval. Nagyon ízletessé teszi, ha az egészhez hozzádolgozunk egy marék hámozott, sótalan, darált mandulabelet. Ha diót adunk hozzá, az is ízesíti, de megbarnítja.
A szkordália tulajdonképpen fokhagymás olajos krumplipüré, ami elmaradhatatlan kísérője a tepsiben kisütött panírozott tőkehalnak, valamint a főtt "kukiá" - nak ami egy fajta disznóbab. De mindenféle panírozott hal kitűnő kísérője.

2011. jún. 3.

Almás kuglóf (kéjk me milá)

Hozzávalók: 3 alma, 3 kanál cukor, 1/2 csésze víz, 2 1/2 csésze liszt, 1 1/2 kávéskanál szóda, 1 kiskanál sütőpor, 1 kiskanál fahéj, 125 gr margarin, 2 csésze cukor, 3 tojás, mazsola, dió, tetejére porcukor vagy narancsglazúr.
Elkészítése:
1. Megtisztítjuk, karikákra vágjuk az almát és a 3 kanál cukorral, fél csésze vízzel puhulni tesszük. Villával lenyomkodjuk az almákat fövés közben.
2. A mixerben habosra keverjük a cukrot a tojásokkal, hozzáadjuk a margarint, a lisztet majd a végén lassan, kézzel belekeverjük az almakompótot, úgy hogy a massza állaga cake jellegű maradjon (nagyon sűrű de még folyó).
3. Alsó rácson, középmeleg sütőben körülbelül 1 órát sütjük. Mikor elválik az edény széleitől, jól jön az illata és a beleszúrt éles késre semmi nem ragad, fokozatosan kihűtjük majd még melegen porcukorral megszórjuk esetleg megkenhetjük narancslekvárral.

Articsóka „A’LA polita” (ággináresz álá politá)

Hozzávalók: 1 nagy vöröshagyma, 3-4 friss zöldhagyma, kb. 10 szép nagy articsóka, 10 közepes krumpli, egy marok apróra vágott friss ánizs, 2 citrom leve, só, bors, 1 leveseskanál liszt
Elkészítése: Az articsókákról levágjuk a szárukat, majd a gyümölcsöt megtisztítjuk, vagyis leszedjük a gyümölcs körüli vastag leveleket és a bolyhos résztől is, megtisztítjuk. Mivel hamar feketedik, bedörzsöljük citrommal, és citromos vízbe tesszük felhasználásig. A hagymákat megmossuk, megtisztítjuk, és kis olajon megfuttatjuk. Hozzátesszük a kockára vágott articsókát és hagyjuk összerotyogni. Hozzátesszük a megmosott, kockára vágott krumplit, az apróra vágott ánizst, sót, borsot. Vízzel feltöltjük, úgy hogy majdnem ellepje a zöldségeket és körülbelül 20 percig, főzzük. Ha minden puha, akkor 2 citrom levében eldolgozunk egy kanál lisztet és ezzel az eresztékkel, besűrítjük a levet. Ha leves több lisztet használunk.

Céklasaláta (pádzároszálátá)

Hozzávalók: 1 kiló apró cékla, 5-6 fokhagymacikk, fél csésze olívaolaj, 1 citrom leve, csipet oregánó.
Elkészítése:
1. A céklafejeket megmossuk, ledörzsöljük folyóvíz alatt, levágjuk gyökereiket. A leveleket, szárakat félretesszük. A céklagumókat bő sós vízben puhára főzzük (kuktában gyorsabban megy, elég egy negyedóra, ha zsengék).
2. Leszűrjük, még langyosan ledörzsöljük a héjukat, majd az ily módon megtisztított gumókat kockákra vagy kerek szeletekre vágjuk. Egy tálba tesszük, rászórjuk az apróra vágott fokhagymát.
3. Bő citromos olívaolajos öntetet készítünk, majd ráöntjük a céklára. Összekeverjük, és egy napig hagyjuk érni a hűtőben. Előételként, salátának tálaljuk.
Megjegyzés: A szárakat, leveleket Görögországban ugyancsak puhára főzik, majd leöntik citromos-olívaolajas öntettel és elfogyasztják.

2011. máj. 28.

Görög saláta (horiátiki száláta)

Hozzávalók: ízlés szerinti mennyiségben: olívaolaj, só, oregánó, paradicsom, uborka, hagyma, egy-két vastag szelet feta sajt, ezek a klasszikus belevalók, ezen kívül még lehet bele tenni akármit, elsősorban paprikát, kapribogyót, apróra vágott petrezselyemzöldet.
Elkészítése: A hozzávalókat megmossuk, megpucoljuk majd kockákra, a hagymát szeletekre vágjuk. Egy tálba tesszük, sózzuk, megszórjuk bőven oregánóval, leöntjük bőven olívaolajjal, és azonnal fogyasztjuk.
Megjegyzés: Kedvelt tálalási mód Görögországban mikor a feta sajtot nem kockázzák, hanem a saláta tetejére helyezik, jól megszórják oregánóval majd erre öntik az olajat. Az olaj, ahogy lefolyik róla sárgás mintát hagy maga után, szépen mutat ez a saláta főleg egy parasztosan megterített asztalon.

Nyúl sztifádó (kunéli sztifádó)

Hozzávalók: 1 db egész konyhakész nyúl, ecetes víz, nagyon apró fejű hagyma (minimálisan annyi kiló amennyi a hús), olívaolaj, néhány szál rozmaring, 1 fej fokhagyma, 1-2 babérlevél, 2-3 rudacska fahéj, 2-3 db szegfűszeg, borospohár vörösbor, borospohár ecet, 1 sárgarépa karikára vágva, 1 paradicsomkonzerv vagy 3-4 érett paradicsom turmixolva.
Elkészítése: A nyulat háromba vágjuk és egy éjszakára ecetes vízbe, áztatjuk. Minden hozzávalót kuktafazékba tesszünk és megfőzzük (fél óra bőven elég). A hagymák sajnos nagyon sok vizet eresztenek, így miután kinyitjuk a kuktát, kivesszük óvatosan a hagymákat és a húst, külön vagy együtt tálra helyezzük, és fedett helyen tartjuk. Közben a visszamaradt levet, amely annyival több minél több a hagyma, odatesszük tovább főni, addig, amíg zsírjára illetve olajára fő és jó sűrű sötét vadasszósz szerű mártás lesz belőle. Ezt ráöntjük a húsra és a hagymákra és tálalhatjuk. Még finomabb, ha a hagymákat azelőtt nagyon hirtelen olajon megpirítjuk, és csak utána főzzük össze a hússal.
Nehezen emészthető étel, érzékeny gyomrúaknak nem ajánlott.

Marha sztifádó (moszhári sztifádó)

Hozzávalók: 1 kg marhafelsál, 3 dkg vaj, 2 kanál olívaolaj, 1 közepes hagyma apróra vágva, 2 cikk préselt fokhagyma, egy pár narancshéj, egy 4 dkg-s paradicsomkonzerv, 1/2 csésze száraz vörösbor, 2 leveseskanál ecet, 1/4 kiskanál fahéjpor vagy 1-2 db darabos fahéj, 1/4 kiskanál őrölt szerecsendió, 1 kiskanál cukor, 1/2 csésze víz, 1 kg nagyon aprófejű hagyma.
Elkészítése: A húst kockákra vágjuk (2 cm- sekre) és a fél adag olajon és a fél adag vajon megpirítjuk őket. Kivesszük a húst, és az olajon megfuttatjuk az apróra vágott egy hagymát, a narancshéjat és a fokhagymát, beletesszük a húst és a többi hozzávalót kivéve az egy kiló apróhagymát. A húst körülbelül egy órán keresztül lassú tűzön főzzük. Kuktában fél óra elég. Amíg a hús fő, megsütjük a maradék olajon a hagymákat, hogy szépen megpiruljanak. Hozzáöntjük a hagymákat a húshoz és együtt még 20 percet, legalább főzzük, amíg minden vajpuha lesz.

Kecskesült fedett tepsiben (kátszikáki sztin gásztra)

Hozzávalók: (8 személyre) 2 kg növendék kecskehús, 2 kg krumpli, 1/2 - 3/4 csésze olívaolaj, só, bors, 2 lk oregánó, 2 nagyobb citrom leve, 1 lk rozmaring (elhagyható), 4 cikk fokhagyma (elhagyható).
Elkészítése:
1. Jól megmossuk, megtisztítjuk a húst majd citrommal, jól átdörzsöljük. Sózzuk, borsozzuk, bedörzsöljük az oregánóval és a rozmaringgal, majd belehelyezzük a magas oldalú, fedős tepsibe, leöntjük az olaj egy részével. Ha fokhagymát is használunk, akkor a cikkeket kisebb darabokra vágjuk, hegyes késsel lyukakat fúrunk a húsba, és azokba bedugjuk a fokhagymadarabokat. Teszünk a tepsibe még egy borospohár vizet összekeverve az egyik citrom levével.
2. Befedjük szorosan a tepsit a fedelével, és előmelegített sütőbe helyezzük. Körülbelül 2 órát sütjük 150 fokon.
3. A krumplikat megmossuk, megpucoljuk majd nagyobb darabokra (négybe) vágjuk. Ezeket sózzuk, borsozzuk, oregánót szórunk rájuk és a maradék olajjal és a másik citrom levével, összekeverjük majd a tepsibe, öntjük a hús köré.
4. Újból lefödjük a tepsit és visszatesszük, 200 fokon még körülbelül 1 1/2 órát sütjük. Ha a krumplik és a hús is megpuhultak és pirosabbra szeretnénk az ételt, levesszük a fedelét és megpirítjuk. Melegen tálaljuk, tálra helyezve a darabokra vágott húst és a krumplival körítve.
Megjegyzés: Ha nincsen fedeles tepsink, akkor alumíniumfóliával takarjuk le szorosan a tepsit.

2011. máj. 27.

Gardubakia- belsőségkorcsolyák

(húsvéti étel)
Hozzávalók: 1 báránybelsőség: Belek, máj (ha a májat nem használjuk fel az együttkötésre, "könnyebb" lesz az étel), tüdő, szív, has (elhagyható), 4-5 friss hagyma, 1 marék friss ánizs, oregánó, 2-3 friss paradicsom apróra vágva (elhagyható), só, bors, olívaolaj.
Elkészítése:
1. A hasfalat kifordítjuk, jól átmossuk, leforrázzuk és lekaparjuk a "bundás" részét. Ecetes vízben picit megáztatjuk majd hosszúkás darabokra, vágjuk. Előkészítjük a többi belsőséget a magiritszánál leírt módón, de nem apróra vágjuk, hanem hosszúkás darabokra (ujj hossz).
2. A belsőségdarabokat vagy egyenként (ekkor a májat is fel lehet használni) vagy egy-egy darabot mindegyikből és együtt, körülcsavarjuk szorosan egy réteg béllel, majd a közepén 3-4szer áttekerjük, hogy ne tekeredjen le a bél az ételdarabokról.
3. Tepsibe egymás mellé helyezzük az ílymódon előkészített belsőségdarabokat, leöntjük egyenletesen a pirított hagymával, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az apróra vágott paradicsommal, megszórjuk bőven oregánóval, leöntjük az olívaolajjal és felöntjük annyi vízzel hogy majdnem ellepje, majd betesszük a sütőbe. Zsírjára sütjük.
4. Melegen frissen csavart citromlével és friss kenyérrel tálaljuk.

Frikaszé bárány vagy kecskehúsból (frikászé)

Hozzávalók: 12 bárányborda, 1/4 csésze olívaolaj, 2 közepes hagyma apróra vágva, 2-3 zöldhagyma apróra vágva, 4-5 cikk fokhagyma apróra vágva, 2 babérlevél, só, bors, 1 nagy zöldsaláta csíkokra vágva, 1/4 csésze vadmenta morzsolva, 1/4 csésze petrezselyemzöld apróra vágva, 2 tojás, 1 nagyobb citrom leve, 3 csésze, forró víz vagy húslé.
Elkészítése:
1. A forró olajban gyorsan megpirítjuk a bordák mindkét oldalát majd az olajat, leitatjuk róluk, félretesszük.
2. A visszamaradt olajban megfuttatjuk a hagymát, mikor kész egy percre rátesszük a fokhagymát is. Hozzáadjuk a félretett, megpirított bordákat, babérlevelet, hozzáöntjük a vizet vagy húslevet. Sózzuk, borsozzuk majd lefedve, lassú tűzön megpuhítjuk a húst (1 1/2 óra vagy fél óra kuktában).
3. Mikor a hús megpuhult, hozzáadjuk a fűszereket és a salátát, majd összefőzzük őket, amíg megpuhul a saláta is.
4. A tojásból és a citromból elkészítjük a citromos-tojásos öntetet, majd óvatosan, a hőmérsékletkiegyenlítés elvét alkalmazva hozzáöntjük az ételhez. Melegen, frissen tálaljuk, friss fekete kenyérrel.

Darált húsos makaróni (mákáróniá me kimá)

Hozzávalók: (4-6 személyre) 1/2 kg spagetti, 1/2 kg darált hús, 3-4 friss, túlérett paradicsom turmixolva vagy ennek megfelelő paradicsomkonzerv, olívaolaj vagy egyéb zsiradék, 1 babérlevél, 2 cikk fokhagyma, só, bors, kevés (2-3 csipet) oregánó, kevés bazsalikom, 2 apróra vágott hagyma, reszelt parmezán sajt.
Elkészítése:
1. Megfuttatjuk az apróra vágott hagymát a felhevített olajon. Beletesszük a darált húst és a fokhagymát majd kifehéredésig gyorsan, kavarjuk
2. Beletesszük a paradicsomlevet, babérlevelet, ízesítőket és körülbelül 45 percig lassú tűzön rotyogtatjuk. Ha időközben elfőné a levét kicsi forró vízzel, pótoljuk.
3. Megfőzzük a spagettit, leszűrjük majd felhevített margarinon- vajon- zsiradékon átforgatjuk. Forrón tányérra szedjük, rápakoljuk a darált húsos mártást, megszórjuk bőven reszelt sajttal.

2011. máj. 20.

Darált húsos makaróni (mákáróniá me kimá)

Hozzávalók: (4-6 személyre) 1/2 kg spagetti, 1/2 kg darált hús, 3-4 friss, túlérett paradicsom turmixolva vagy ennek megfelelő paradicsomkonzerv, olívaolaj vagy egyéb zsiradék, 1 babérlevél, 2 cikk fokhagyma, só, bors, kevés (2-3 csipet) oregánó, kevés bazsalikom, 2 apróra vágott hagyma, reszelt parmezán sajt.
Elkészítése:
1. Megfuttatjuk az apróra vágott hagymát a felhevített olajon. Beletesszük a darált húst és a fokhagymát majd kifehéredésig gyorsan, kavarjuk
2. Beletesszük a paradicsomlevet, babérlevelet, ízesítőket és körülbelül 45 percig lassú tűzön rotyogtatjuk. Ha időközben elfőné a levét kicsi forró vízzel, pótoljuk.
3. Megfőzzük a spagettit, leszűrjük majd felhevített margarinon- vajon-zsiradékon átforgatjuk. Forrón tányérra szedjük, rápakoljuk a darált húsos mártást, megszórjuk bőven reszelt sajttal.

2011. máj. 8.

Almás pita (milópitá)

(25x35 méretű tepsihez)
Hozzávalók: A tésztához: 220 gr kemény, hideg vaj, kockára vágva, 1/2 csésze cukor, 4 tojássárga, 400 gr liszt, 1 kiskanál sütőpor,
A töltelékhez: 4-5 nagy "golden" alma, 5 kanál barna cukor vagy 3 kanál fehér cukor, 3 kanál citromlé, 1-2 kanál víz, 3 kanál mazsola, 3 kanál tört dióbél, kevés fahéj, kevés (fél marék) gabonapehely.
Elkészítése:
1. Elkészítjük a tésztát az omlós tésztáknál leírtak nyomán. Két részre osztjuk, az egyiket kinyújtjuk a kivajazott tepsi aljára, a másik részt félretesszük.
2. Az almákat megpucoljuk, kimagozzuk, szeletekre vágjuk, majd odatesszük egy lábosban 2 kanál vízzel puhulni. Hozzátesszük a cukrot, a citromlevet és mikor puha, félrehúzzuk. Mikor már nem forró, hozzátesszük a mazsolát és a tört diót, megszórjuk fahéjjal.
3. A kinyújtott lapra kevés gabonapelyhet szórunk, majd a hideg tölteléket elegyengetjük rajta. Befedjük az időközben kinyújtott második lappal és előmelegített középmeleg sütőben, alsó rácson pirosra sütjük.
Tipp: Ha a felső lap helyett inkább tésztareszelékkel vonnánk be a tölteléket, a felső laphoz való tésztaanyagot betesszük a mélyhűtőbe, amíg jól megkeményedik, és utána ráreszeljük a töltelékre.

Görög uborkasaláta

A görögök kockára vágják az uborkát az uborkasalátájukhoz és sok joghurttal, kaporral, olívaolajjal, fokhagymával eszik.
Hozzávalók: Fél kg uborka, fél liter joghurt, 1 ek olaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 csomó kapor, 2-3 ek ecet, fél mk só.
Elkészítése: Az olajat, a joghurtot, az ecetet, az apróra vágott kaprot, a vékonyra felszelt fokhagymát, a sót és a borsot salátalévé keverem. Az uborkát kockákra vágom és leöntöm a salátaöntettel. Jégbe hűtve tálalom.

Görög narancssaláta

Hozzávalók: 3 narancs, 3 alma, 10 dkg zeller, 3 EK majonéz, 1 citrom leve, só.
Elkészítése: A zellert meghámozom, kis kockákra vágom és sós, citromos vízben puhára főzöm. Hozzákeverem a kockára vágott narancsot és almát. Lazán összekeverem a citrommal vegyített majonézzel.

Fekete szemű bab paradicsomosan (fászoliá mávromátiká kokkinisztó)

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2-3 közepes babérlevél, 1 paradicsomkonzerv (25 dkg) vagy friss turmixolt paradicsom, egy csipet szárított rozmaringlevél, 1/2 kg feketeszemű bab beáztatva azelőtti estéről, olívaolaj.
Elkészítése: Először sós vízben megfőzzük a babot és leszűrjük. Az apróra vágott hagymát megfutatjuk az olajon, felöntjük a paradicsomlével, beletesszük a babérleveleket, rozmaringot, sót és egy ideig rotyogtatjuk, hogy minden összefőjön. Ezután a szószba zúdítjuk a babot, ha még kell lé, akkor a bab saját főzőlevét használjuk erre a célra. Összerotyogtatjuk babgulyásszerűre és tálaljuk.

Bab sütőben sólet módra (fászoliá szto furnó)

Hozzávalók: (4 személyre): 1/2 kg fehér száraz bab, 10 dkg árpa, füstölt húsdarabok ízlés szerinti mennyiségben, 2 kisebb hagyma, 1 cikk fokhagyma, 2 babérlevél, 1 csésze paradicsomszósz, 1 csésze olívaolaj.
Elkészítése:
1. A babot jól átmossuk majd az árpával együtt egy éjszakára, beáztatjuk. Másnap lemossuk és beleöntjük egy jól záró fedeles, magas oldalú tepsibe.
2. A hagymából, olajból és füstölt húsból pörköltet készítünk. Hozzáöntjük a babhoz és az árpához.
3. Hozzáadjuk a két babérlevelet, cikk fokhagymát, paradicsomszószt majd felöntjük annyi vízzel, hogy 2 ujjnyira ellepje a babot. Lefedjük, és lassú tűzön megsütjük. Ha este betesszük 150 fokra, reggelre, készre van főve.

Garnélarákos lepényhal (glossés gemisztész me gáridesz)

Hozzávalók: 8 lepényhal (ha fagyasztott akkor előző este kitesszük egy tálba hogy kiolvadjanak), 200 gr kisebb, tisztított garnélarákocska (ha fagyasztott akkor előző este kitesszük egy tálba hogy kiolvadjanak), 1 citrom leve és fele héja reszelve (csak a sárga), csipet bors, édes paprika, kakukkfű, oregánó (szurokfű), kevés só, kevés fokhagymapor vagy egy cikk fokhagyma préselve, 2-3 kanál olívaolaj, olívazsír vagy egyéb zsiradék, 4 közepes hagyma apróra vágva, 2-3 kanál apróra vágott zöldpetrezselyem, 1 kocka csirkeleves (elhagyható), 1 pohárka fehérbor (nem recina), egy darabka margarin, 2 kanál reszelt sajt (Parmezán típusú).
Elkészítése:
1. A halakat megmossuk és betesszük egy edénybe egymás mellé. A citromlevet összekeverjük a reszelt citromhéjjal, beletesszük az ízesítőket: borsot, paprikát, kakukkfüvet, oregánót, fokhagymát, sót és ebben a páclében hagyjuk a halakat egy kis ideig.
2. Felhevítjük az olajat egy lábosban, beletesszük az apróra vágott hagymát, petrezselymet, csirke kockát, egy kis vizet és hagyjuk puhuljanak meg a hagymák. Hozzátesszük a rákocskákat és félrehúzzuk a tűzről.
3. Ebből a masszából teszünk minden lepényhal közepébe, felcsavarjuk őket és beletesszük egy tűzálló tálba. Lelocsoljuk borral, rádaraboljuk a margarint, megszórjuk sajttal és 220 fokra előmelegített sütőben kb. fél óráig, sütjük.

2011. máj. 1.

Görög gombasaláta

Hozzávalók: Fél kg gomba, 1 citrom, 1 deci fehérbor, 1 ek paradicsompüré, bő késhegynyi őrölt feketebors, 3 ek olaj.
Elkészítése: A gombát felszeletelem, majd az olajon megpárolom, sózom, borsozom, belenyomom a citrom levét, beleteszem a paradicsompürét és a bort. Egy-két percnyi rottyanás után a saját levében hagyom kihűlni.

Narancsos csirke (kotópuló me portokáljá)

Hozzávalók: 1 csirke darabokra vágva vagy akár egészben, 2 apróra vágott hagyma, 4 narancs, 1-2 szegfűszeg, 1 csésze olívazsír (vagy egyéb zsiradék), só, bors.
Elkészítése:
1. Megmossuk, meghámozzuk a narancsokat, és karikákra vágjuk.
2. A narancshéjakat vékony csíkokra vágjuk majd 2-3 bő vízben, addig főzzük, amíg már nem keserűek.
3. Egy fazékban vagy mély lábosban,  forró zsiradékon megfuttatjuk a az apróra vágott  hagymát.
4. Hozzátesszük a csirkét, a szegfűszeget, két narancs levét, a narancshéjat, a narancskarikákat és lassú tűzön körülbelül egy órát főzzük.
5. Ha a csirkét egészben készítjük, miután megpuhult, áttesszük egy tepsiben a sütőbe, és készre pirítjuk.

Húsgombóc leves (JUVÁRLÁKJA)

Hozzávalók: 1 kg darált marhahús, 1 marék rizs, 1 felvert tojás, 1 apróra vágott hagyma, 1/2 kávéscsésze olívaolaj, fél kötés petrezselyemzöld, só, bors, kevés liszt.
A tojásos citrom öntethez: 2 közepes citrom, 2 tojás.
Elkészítése: A hozzávalókat (a liszten kívül) összedolgozzuk a fasírthoz hasonló masszába. Feszes kis golyókat formálunk belőlük, majd egy tányéron lisztbe forgatjuk őket. Egy lábosban felfőzünk körülbelül 1,3 dl vizet (5-6 csésze), csepp olajat vagy egyéb zsiradékot teszünk bele, majd beleengedjük a húsgolyókat, és puhára főzzük, miközben arra is figyelünk, hogy csak egy kevés híg mártás maradjon a lábosban.
Elkészítjük a citromos tojásos öntetet, leöntjük vele az ételt és melegen tálaljuk.
Ha kimondottan levesnek akarjuk, akkor nem forgatjuk lisztbe a gombócokat, több vízben főzzük ki, amibe miután leszedjük a habját, rizst öntünk. Egy kanál rizst számolhatunk tányéronként, tehát egy nagy fazék, 1 kiló húsból készülő leveshez körülbelül 6 kanál rizst számolhatunk. Megfőzzük, besavanyítjuk a tojásos-citrom öntettel.

Gyüvecs (JUVÉTSI)

Hozzávalók: 1-1,200 kg marhahús, 500 gr durum lisztes rizstészta, 1 apróra vágott hagyma, olívaolaj (4-5 leveseskanál), 4-5 friss, túlérett paradicsom turmixolva, vagy 1 db 400 gr-os paradicsomkonzerv, 1-2 babérlevél, só, bors, ízlés szerinti mennyiségű reszelt sajt (elhagyható).
Elkészítése: A marhahúst darabokra vágjuk, majd megszurkáljuk és a lyukakba fokhagymákat, szúrunk. Kisütjük erős tűzön. Kivesszük a húsdarabokat egy külön tálba, majd a forró olajban megfutatjuk a hagymát, majd belezúdítjuk a paradicsomokat, sózzuk és borsozzuk. Visszatesszük a húsdarabokat, feltöltjük annyi vízzel, hogy a húst éppen hogy ellepje és körülbelül egy órát, főzzük lassú tűzön. Ha kuktafazékban készül, értelemszerűen kevesebb ideig kell főnie.
A főzési idő leteltével áttesszük az ételt egy agyagedénybe (vagy tepsibe, ha nincs fedős agyagedényünk). Hozzátesszük a babérlevelet és a rizstésztát, majd előmelegített sütőben körülbelül 1 órát sütjük, amíg megpuhul a rizstészta. Ha időközben elfőné a levét még mielőtt a tészta, megpuhulna, forró vízzel pótoljuk. Melegen tálaljuk, reszelt sajttal leszórva.

Citromos marhahús (moszhári lemonáto)

Hozzávalók: 1 kiló puha marhahús, fokhagyma, ízlés szerint, 1 apróra vágott hagyma, oregánó, 1 nagy citrom leve, krumpli ízlés és szükség szerinti mennyiségben.
Elkészítése: A húst feldaraboljuk, és lyukakat szúrunk bele, amikbe fokhagyma darabokat teszünk. Ezután belisztezzük, jól lerázzuk a lisztet és kisütjük erős tűzön, hogy szép pirosak legyenek. Miután kivesszük a húst az olajban, megüvegesítjük az apróra vágott hagymát is. Húst, hagymát beletesszük a kuktába, felöntjük annyi vízzel, hogy majdnem ellepje a húst, sózzuk, borsozzuk és megfőzzük (kuktában fél óra - 3/4 óra, a hús öregségétől függően). Miután megfőtt kinyitjuk a kuktát és hozzáadjuk a citromlevet és az oregánót. Az elejétől nem ajánlott ezeket hozzátenni az ételhez, mert a citrom megkeményíti a húst, míg az oregánó megkeseríti. Újból kicsit összefőzzük. Kivesszük a húst, és a lébe beletesszük a nagy darabokra vágott krumplit. Ha nagyok a krumplik negyedbe vágjuk, ha kicsik csak félbe. Annyi krumpli kell, hogy szorosan kitöltsék a fazekat, de ne legyen két réteg, mert akkor nem lesz ízletes, hisz kell még vizet adnunk hozzá. Még egy kis sót adunk hozzá. Ha megfőtt a krumpli és sok a leve, még egy kicsit főzzük, hogy a leve elfőjön, és finom szósz maradjon.

2011. ápr. 28.

Bifteki 2.

Hozzávalók: 1/2 kg darált hús (a görög bifteki mindig marhahúsból készül), 1 nagy hagyma apróra vágva vagy reszelve, 1 tojás (elhagyható), 3-4 szelet (száraz) kenyér (beáztatva, kicsavarva és felmorzsolva), 2-3 leveseskanál tej (elhagyható), só, bors, oregánó, olívaolaj.
Elkészítése: A hozzávalókat jól összegyúrjuk. Ha nem használunk tojást, hogy diétásabbá tegyük a biftekinket akkor 2-3 leveseskanál citromlevet vagy ecetet, kell a masszához adni és a tejet is, mellőzzük. Ebből az adagból 4 nagy lapos biftekit formálunk, amelyeket grillen jól megsütünk. A legfinomabb a szénen sült bifteki, de megszokott eljárás a sütőben megsütni grillen vagy akár tepsiben krumplival. Ha ez utóbbi megoldást választjuk, akkor a krumplikat megpucoljuk, kockákra vágjuk, jól megsózzuk, borsozzuk egy tálban, majd a tepsiben elhelyezett biftekik köré és közé helyezzük majd a tepsibe a zsiradékon kívül annyi levet, öntünk (víz és egy citrom leve) hogy körülbelül kétujjnyi legyen, tehát a tepsiben lévő alapanyagok feléig érjen. Ha a sütés vége felé még kéne egy kis víz, lehet pótolni. A víz a sütés végére elpárolog és a gőzben a krumpli finom puhára fő, a sütés hatására pedig megpirul.

Bifteki 1.

Hozzávalók: Fél kg darált hús (a görög bifteki mindig marhahúsból készül),, 4 ek. olívaolaj, 1 tojás, 1 kis paradicsom, 2 ek. kétszersültmorzsa, 1 ek. finom búzadara, 2 ek. reszelt Kefalotiri sajt, 1 kis fej hagyma.
Elkészítése: A paradicsomot megmosom, megtisztítom, kimagozom, és finomra vágom, a hagymát megtisztítom, és szintén finomra vágom. A darált húst egy tálban a tojással, a paradicsommal, a hagymával, a kétszersültmorzsával, a búzadarával és a sajttal alaposan összegyúrom. A kezemet időnként sörrel nedvesítem. Az egészet lefedve mintegy 4 órára a hűtőbe teszem. A masszából fasírtokat formálok, azokat beolajozom és egy serpenyőben oldalanként, mintegy 7-8 percig sütöm. tzazikivel tálalom. (A kefalotiri egy sós-édes ízű görög keménysajt.)

Tőkehal zöldsaláta levelekben (marulofila gemisztá me tono)

Hozzávalók: 1/2 kg sózott tőkehal, kb. 24 db friss zöldsaláta levél (a nagy, sötétzöld fajtából), 1 kis csésze rizs, 1 db lereszelt hagyma, egy kevés fokhagyma por, 4-5 db zellerszál levelekkel apróra vágva, egy kevés bors, só, 1 db lehéjazott és apróra vágott paradicsom, 3 kanál olíva zsír (ha nincs kéznél, akkor használjunk olajat), 1 doboz paradicsomkonzerv (200 ml) darabos paradicsomokkal.
Elkészítése: Ha sózott halat vásárolunk, akkor azt egy nagy tál vízbe kell tenni és legalább egy napon át, áztatni (de még jobb két napon át), úgy hogy többször lecseréljük róla a vizet. Mikor a só már kiázott belőle, nekifogunk és kicsontozzuk. Elég nyűgös munka, de a végeredmény megéri az aprómunkával való bajlódást. Ha fagyasztott halból készítjük, akkor egyszerűen csak kifagyasztjuk és megtisztítjuk a halakat. Ha frissből, akkor csak a tisztítással kell, bajlódjunk.
Ezekután lehúzzuk a hal bőrét, kicsontozzuk és a húst apróra, vágjuk. Leforrázzuk a salátaleveleket és lefolyatjuk róluk a vizet. Összekeverjük a haldarabokat a rizzsel, hagymával, fokhagymával, zellerrel és a paradicsommal. Megkóstoljuk (fontos, mert nem lehet tudni kinek mennyire sikerül a sótalanítás, lehet teljesen sótalan lesz, vagy elég sós), sózzuk (ha még kell), borsozzuk.
Minden salátalevél közepébe teszünk egy adag masszát, és begöngyöljük. Egymás mellé helyezzük őket egy fazékba, leöntjük a zsírral, hozzáadjuk a paradicsomszószt (turmixolt paradicsomok frissen vagy konzervből), só, bors, letakarjuk egy tányérral őket nyomatéknak és hagyjuk lassú tűzön fortyogni kb. egy fél órát.

Tőkehal krokett (krokéttész tono)

Ez különösen finom sör-, vagy borkorcsolya. Kedvelt étel olyan ünnepnapokon mikor a húsevést tiltja a vallás.
Hozzávalók: 3-4 közepes tőkehal (friss, fagyasztott vagy sózott), 4 tojás, 1 borospohár olaj, 1 pohár liszt, 1 pohár sör, bors és só ha szükséges.
Elkészítése: Ha sózott halat vásárolunk, akkor azt egy nagy tál vízbe kell tenni és legalább egy napon át, áztatni (de még jobb két napon át), úgy hogy többször lecseréljük róla a vizet. Mikor a só már kiázott belőle, nekifogunk és kicsontozzuk. Elég nyűgös munka, de a végeredmény megéri az aprómunkával való bajlódást. Ha fagyasztott halból készítjük, akkor egyszerűen csak kifagyasztjuk és megtisztítjuk a halakat. Ha frissből, akkor csak a tisztítással kell, bajlódjunk.
Miután a húst leválasztottuk a csontról, és apró darabokra vágtuk, összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Gyakorlott háziasszonyok látni fogják, ha valamiből még kell, ahhoz hogy jól összeálljon a massza, amikor is hosszúkás, "mititei" alakú fasírtokat formálunk. Majd ezeket kisütjük forró és bő olajban.

Görög pisztráng

Hozzávalók: 4 darab kb. 30 dekás pisztráng, peperoni konzerv, olajbogyó konzerv, 1 fej hagyma, fűszerkeverék, olivaolaj.
Elkészítése: A pisztrángot megmosom, megtisztítom, és szárazra törlöm. A hagymát apróra vágom, a peperonit kis darabokra vágom, az olajbogyókat nyolcfelé vágom. Ezeket az olajjal és a fűszerkeverékkel marináddá keverem. A halakat egy nagy felfújtformába helyezem, és leöntöm a marináddal. Mintegy 24 órára a hűtőbe teszem, miközben a halakat egyszer megforgatom. A halakat alufóliában, vagy halsütőben faszénparázs felett 20 percig sütöm. Illik hozzá a görög parasztsaláta, illetve a friss fehérkenyér

Ecetes polip (htapodi xidátó)

Hozzávalók: 1 polip egészben (körülbelül 2 kilós), fél csésze jó minőségű ecet, 4-5 fekete borsszem, só, olívaolaj, 1-2 csipet oregánó.
Elkészítése:
1. Ha fagyasztott a polip, akkor éjszakára kivesszük a fagyasztóból és hagyjuk a konyhapulton kiengedni. Jól megmossuk, megfordítjuk (olyan, mint egy zacskó) majd a testéből kivesszük a beleket, a szemeket és a szájából a fogakat. Odatesszük főni bő vízben.
2. Miután pár percig forrt, kivesszük, leszűrjük, lemossuk majd újabb bő forrásban lévő vízbe megint, feltesszük főni, hozzátesszük a borsot, kevés sót és az ecetet. Lassú tűzön addig főzzük, amíg megpuhul.
3. Mikor már puha, kivesszük, leszűrjük róla a vizet, és ujjnyi darabokra vágjuk. Ekkor, aki nem szereti a tapadó felületekkel ellátott bőrét, simán lehúzhatja róla és marad a fehér, csirkehúshoz hasonló húsa.
4. A darabokra vágott puha húst egy tálba tesszük, majd leöntjük olívaolaj- oregánó- ecet keverékével, hogy a húst ellepje. Ebben a páclében legalább egy napot hagyjuk (hűtőben) majd másnap tálaljuk. A páclében a hozzávalókat ízlés szerinti mennyiségben kell fölhasználni, de ez az étel jó savanykásan fogyasztandó, előételként.
Megjegyzés: Minél frissebb a polip annál keményebb a húsa. Ezért ha nem fagyasztottból készítjük, akkor több idő kell a főzéshez.

2011. ápr. 23.

Rakott makaróni sütőben másképpen (Paszticció)

Hozzávalók: 250 gr vastag (kb. fél centi átmérőjű), rövid (fél ujjhossz) makaróni, 2 tojás, felverve, 3/4 csésze reszelt sajt (ne legyen nagyon sós és száraz, de sótalan sem vagy túl zsíros), 2 leveseskanál morzsa, 750 gr darált marhahús, 2 közepes hagyma apróra vágva, 3-4 turmixolt paradicsom vagy 400 ml paradicsomkonzerv, egy kanál sűrű paradicsompaszta, 1/4 csésze száraz fehér bor, 1 kocka Maggi vagy egyéb marhahúslé, 1/2 kávéskanál őrölt fahéj, még egy felvert tojás, besamel krém.
Elkészítése:
1. A hagymát apróra vágjuk és megfuttatjuk forró olajon. Rátesszük a darált húst, fehéredésig keverjük, majd ráöntjük a paradicsomlét, fűszerezzük. Lassú tűzön rotyogtatjuk fél órát, amíg elfövi a levét. A legjobb a darált húst azelőtt való nap elkészíteni. Miután kihűlt beleteszünk egy felvert tojást.
2. Bezsírozunk egy 2,5 literes tűzálló tepsit. Majdnem készre főzzük a makarónit, leszűrjük. Melegen összekeverjük őket a két felvert tojással és reszelt sajttal, majd leterítjük a tepsi aljába.
3. A makarónira simítjuk a darált húst, erre pedig a besamel krémet egyenletesen. Ezt megszórjuk a morzsával, közepes sütőben alsó rácson megsütjük, amíg piros lesz a teteje.

Rakott makaróni sütőben (Paszticció)

Az egyik legismertebb, legelterjedtebb és legkedveltebb (főleg a gyerekek által) étel, ami valószínűleg olasz eredetű lehet.
Hozzávalók: 3/4-1 kg darált hús, 1 hagyma apróra vágva, 3-4 cikk fokhagyma, ízlés szerint fűszerek: 3-4 szegfűbors, 1 fahéjdarab, csipet vadmenta, só, bors, 3-4 turmixolt paradicsom vagy 200-250 ml paradicsomkonzerv, 5-6 tojás, reszelt sajt, ízlés szerinti mennyiségben, 1 kg vastag, hosszú makaróni (2-s számú), besamel krém
Elkészítése:
1. A hagymát apróra vágjuk és megfuttatjuk forró olajon. Rátesszük a darált húst, fehéredésig keverjük, majd ráöntjük a paradicsomlét, fűszerezzük, beletesszük az apróra vágott fokhagymát. Lassú tűzön rotyogtatjuk fél órát, amíg elfövi a levét. A legjobb a darált húst azelőtt való nap elkészíteni. Miután kihűlt beletesszük két tojásnak a fehérjét habbá verve.
2. Majdnem készre főzzük a makarónit (pl. 10 perc, főzési idő helyett 8 perc, főzés), leszűrjük.
3. Egy nagy kikent tepsibe beleöntjük a makaróni felét és ráöntjük a felvert tojásokat, elegyengetjük hogy a tojásos makaróni mindenhova egyenletesen jusson. Megszórjuk bőven reszelt sajttal. Rátesszük, elegyengetjük a húsos masszát. Ráöntjük a maradék makarónit, elegyengetjük. Ráöntjük a besamel krémet, elegyengetjük, megszórjuk bőven reszelt sajttal.
4. Közepes sütőben, alsó rácson addig sütjük, amíg szép piros lesz a teteje és az alja is, átsül.

Töltött cukkínik sütőben (kolokithákjá gémisztá szto furnó)

Hozzávalók: (6 személyre) 1,5 kg közepes cukkíni, 1 teáscsésze olívaolaj, 1 apróra vágott hagyma, 1/2 kg darált marhahús, só, bors, petrezselyemzöld apróra vágva, 2 nagy kétszersült vagy ennek megfelelő száraz kenyér, 1/2 csésze tej, 1 csésze puha reszelt sajt, besamel krém.
Elkészítése:
1. A cukkíniket megmossuk, megtisztítjuk, levágjuk a végüket. Hosszában egy hosszú csíkban levágjuk mindegyikről a héját, majd megfőzzük őket. Ehhez sós, lobogó vízbe tesszük a cukkíniket és körülbelül 8 percig, főzzük, hogy megpuhuljanak, de ne főjenek szét. Kivesszük a cukkíniket a vízből, leszűrjük, majd egy kiskanállal a levágott csík mentén kivájjuk a belsejüket. A tepsit kikenjük a zsiradékkal és lehelyezzük a cukkíniket, a kivájt részükkel felfele, egymás mellé.
2. Zsiradékban, olajban megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, hozzátesszük a darált húst, és addig pirítjuk kavargatva, amíg a hús kifehéredik. Fontos a kavarás, mert ha nem, akkor a hús összeáll galacsinokba. Hozzáteszünk egy kiskanál sót, borsot, a petrezselyemzöldet és egy kis vizet. Hagyjuk lassú tűzön főni körülbelül 1/2 órát. Levesszük a tűzről.
3. A kétszersülteket tejbe áztatjuk, hozzá adjuk a húshoz. A masszához adjuk a sajt 3/4-t és a tojást. Jól összekavarjuk, majd megtöltjük vele a cukkíniket. Minden cukkínit leöntünk besamel mártással, megöntözgetjük a maradék olajjal és közepes hőmérsékleten, sütőben körülbelül 45 percig, sütjük.
Megjegyzés: Kedvelt megoldás hogy a cukkínik közötti és körüli szabad helyet kihasználva a tepsiben, kockákra vágott krumplit szurkálnak közéjük. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, akkor a krumplikat egy tálban felvágjuk és megsózzuk, borsozzuk alaposan, majd miután beszurkáltuk őket az étel közé, a tepsibe vizet öntünk, jó egy ujjnyit. Ez szükséges, ahhoz hogy a krumplik is megfőjenek, és finom szaftos maradjon az étel.

Zöldséges makaróni sütőben (mákárónjá szto furnó)

Hozzávalók: 1/2 kg spagetti, 2 cukkíni, 3 paradicsom, 2 hagyma, 5 leveseskanál vaj vagy margarin a besamelnek, 2 leveseskanál vaj vagy margarin a zöldség pirításához, 5 leveseskanál liszt, 1,5 l tej, 1 leveseskanál Colman por-mustár (elhagyható), 20 dkg reszelt sajt, 2 felvert tojás, kapribogyó (elhagyható), egy kevés morzsa.
Elkészítése:
1. Elkészítjük a besamelt a fent megadott alapanyagokból az itt leírt módon.
2. A hagymát és a cukkínit megreszeljük, megsózzuk, kicsöpögtetjük, kinyomkodjuk és megpirítjuk őket az erre való vajon.
3. A spagettit két perccel kevesebbet főzzük az előírtnál.
4. Összekeverjük a makarónit a besamel 4/5-vel. Egy közepes tepsit (pizzaformát) kikenünk vajjal, megszórjuk a morzsával és beletesszük a besameles makarónit. Erre rátesszük a megmaradt besamelt. A karikára vágott paradicsomokból kivesszük a magot, ráfektetjük őket a besamelre, kicsit belenyomva őket a mártásba. Megszórjuk kapribogyóval és 180-200 fokos sütőben, megsütjük kb. 35 percig.

Tengeri fogas keszeg fehér mártásban (pszári sze ászpri száltsza)

Hozzávalók: 6 szelet (adag) keszeg, 2-3 db apróra vágott murok (sárgarépa), 30 dkg zellerzöld, 2-3 db hagyma durvára vágva (nem nagyon apróra), 2 kiskanál corn-flour (vagy liszt), 15 dkg margarin (olívaolaj), 1 db citrom leve só, bors.
Elkészítése:
1. Megmossuk és megtisztítjuk a halat, ha nem adagok, akkor feladagoljuk, felvágjuk.
2. Megsózzuk, - borsozzuk, behelyezzük őket egy tepsibe és leöntjük citromlével meg az olvasztott margarinnal.
3. Köréjük, - rájuk szórjuk a többi zöldséget, felöntjük vízzel, (hogy majdnem ellepje a halakat), betakarjuk egy nedves sütőpapírral a tepsit és kb. 25 percig sütjük közepes csőben.
4. Miután megsült-főtt a hal, a levét (nem a zöldségeket) kitöltjük egy kis lábosba (egy kevés azért maradjon a halakon), felforraljuk, besűrítjük a corn-flours-szel. A mártás kész is van.
Tálalhatjuk is a halat, leöntve a mártással és garnírozva a zöldségekkel.

Tavaszi pisztráng (pésztrofa ánixiátiki)

Hozzávalók: 6 db közepes pisztráng, 2-3 db sárgarépa, 1 marék illatos fűszernövény (pl. bazsalikom), 1-2 db karikára vágott hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva, 200 gr margarin vagy olívaolaj, 2 db citromnak a leve.
Elkészítése:
1. Megmossuk, megtisztítjuk a pisztrángokat
2. Megsózzuk, megborsózzuk a halakat majd mindegyiket külön-külön egy-egy négyszögletes alumíniumfóliára, helyezzük (akkorára hogy bele lehessen göngyölni a halat), meglocsoljuk a citromlével és megkenegetjük a margarinnal.
3. A halakra és a halak köré pakoljuk a zöldséget, az egészet begöngyöljük az alumíniumfóliába és betesszük a sütőbe (rácsra vagy egy tepsibe hogy nehogy a kifolyó leve összepiszkítsa a sütőt).
4. Közepes előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük, majd melegen tálaljuk.

Polip- fasírtok (htapodokeftedesz)

Hozzávalók: 1 kg polip, 3 tojás, 2 vöröshagyma, 1/2 kötés petrezselyemzöld, csipet oregánó, morzsa vagy liszt, amennyit felvesz, só, bors, olaj a sütéshez.
Elkészítése:
1. Kiengedjük a polipot ha fagyasztott állapotban vásároltuk. Megmossuk, megfordítjuk, majd kitakarítjuk a beleit, a szemeit és a szájából a fogakat. Bő vízben addig főzzük, amíg megpuhul. Leszűrjük, lehúzzuk a bőrét majd a fehér húsát aprócska darabokra, vágjuk.
2. Az apróra vágott húst egy tálba tesszük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, az enyhén felvert tojásokat, az apróra vágott petrezselyemzöldet, az oregánót, sózzuk, borsozzuk majd kézzel, összedolgozzuk, mint a fasírt masszát. Annyi lisztet vagy morzsát teszünk hozzá amennyi elégséges, ahhoz hogy jól formálható gombócok legyenek belőle.
3. Olajos kézzel gombócokat formázunk majd forró, bő olajban kisütjük őket, mint a fasírtot.
4. Itatós konyhapírra szedjük, melegen tálaljuk. Fantasztikus előétel UZO-val felszolgálva.