A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sültek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sültek. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. máj. 1.

Narancsos csirke (kotópuló me portokáljá)

Hozzávalók: 1 csirke darabokra vágva vagy akár egészben, 2 apróra vágott hagyma, 4 narancs, 1-2 szegfűszeg, 1 csésze olívazsír (vagy egyéb zsiradék), só, bors.
Elkészítése:
1. Megmossuk, meghámozzuk a narancsokat, és karikákra vágjuk.
2. A narancshéjakat vékony csíkokra vágjuk majd 2-3 bő vízben, addig főzzük, amíg már nem keserűek.
3. Egy fazékban vagy mély lábosban,  forró zsiradékon megfuttatjuk a az apróra vágott  hagymát.
4. Hozzátesszük a csirkét, a szegfűszeget, két narancs levét, a narancshéjat, a narancskarikákat és lassú tűzön körülbelül egy órát főzzük.
5. Ha a csirkét egészben készítjük, miután megpuhult, áttesszük egy tepsiben a sütőbe, és készre pirítjuk.

2011. ápr. 28.

Bifteki 2.

Hozzávalók: 1/2 kg darált hús (a görög bifteki mindig marhahúsból készül), 1 nagy hagyma apróra vágva vagy reszelve, 1 tojás (elhagyható), 3-4 szelet (száraz) kenyér (beáztatva, kicsavarva és felmorzsolva), 2-3 leveseskanál tej (elhagyható), só, bors, oregánó, olívaolaj.
Elkészítése: A hozzávalókat jól összegyúrjuk. Ha nem használunk tojást, hogy diétásabbá tegyük a biftekinket akkor 2-3 leveseskanál citromlevet vagy ecetet, kell a masszához adni és a tejet is, mellőzzük. Ebből az adagból 4 nagy lapos biftekit formálunk, amelyeket grillen jól megsütünk. A legfinomabb a szénen sült bifteki, de megszokott eljárás a sütőben megsütni grillen vagy akár tepsiben krumplival. Ha ez utóbbi megoldást választjuk, akkor a krumplikat megpucoljuk, kockákra vágjuk, jól megsózzuk, borsozzuk egy tálban, majd a tepsiben elhelyezett biftekik köré és közé helyezzük majd a tepsibe a zsiradékon kívül annyi levet, öntünk (víz és egy citrom leve) hogy körülbelül kétujjnyi legyen, tehát a tepsiben lévő alapanyagok feléig érjen. Ha a sütés vége felé még kéne egy kis víz, lehet pótolni. A víz a sütés végére elpárolog és a gőzben a krumpli finom puhára fő, a sütés hatására pedig megpirul.

Bifteki 1.

Hozzávalók: Fél kg darált hús (a görög bifteki mindig marhahúsból készül),, 4 ek. olívaolaj, 1 tojás, 1 kis paradicsom, 2 ek. kétszersültmorzsa, 1 ek. finom búzadara, 2 ek. reszelt Kefalotiri sajt, 1 kis fej hagyma.
Elkészítése: A paradicsomot megmosom, megtisztítom, kimagozom, és finomra vágom, a hagymát megtisztítom, és szintén finomra vágom. A darált húst egy tálban a tojással, a paradicsommal, a hagymával, a kétszersültmorzsával, a búzadarával és a sajttal alaposan összegyúrom. A kezemet időnként sörrel nedvesítem. Az egészet lefedve mintegy 4 órára a hűtőbe teszem. A masszából fasírtokat formálok, azokat beolajozom és egy serpenyőben oldalanként, mintegy 7-8 percig sütöm. tzazikivel tálalom. (A kefalotiri egy sós-édes ízű görög keménysajt.)

2010. máj. 30.

Cukkínis sült


Elkészítése: A meghámozott cukkínit vékony szeletekre, karikákra vágjuk. Olajozott tepsibe rakunk egy sor cukkínit, egy sor fokhagymát kb. 2 nagy gerezdet. Így tovább, míg elfogy a cukkíni, de ne legyen túl vastag. Egy kefirt öntünk a tetejére, és sütőben megsütjük. Nagyon finom! Körettel tálaljuk.

Krumplis-rizses fasírt


Keverd össze egy tálba: 2 csésze reszelt nyers krumpli, 1 csésze főtt barnarizs, 1/2 csésze apróra vágott hagyma, 1/2 csésze apróra vágott dióféle (elhagyható), 1/2 csésze apróra vágott Zeller, 2 ek élesztőpehely vagy egy kevés élesztő, 2 ek. szójaszósz (elhagyható), 1/2 tk. só. 1/2 tk. Bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma, esetleg pirospaprika,
Kanállal adagoljuk olajozott tepsibe, majd mindkét oldalán süssük meg.

2010. márc. 1.

Sajtos sült lazac

Hozzávalók: 60 dkg lazac, 8 dkg vaj, 1 ek. liszt, 1 tojássárgája, 2 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, szerecsendió, citromlé, só.
Elkészítése: A halat felszeleteljük, megsózzuk, és citromlével megcsepegtetjük. A vajjal kikent tűzálló tálban, alufólia alatt, sütőben megsütjük. (Kb. 15 perc alatt.) Közben elkészítjük a mártást. A vajat, lisztet és a tejjel sűrítve felfőzzük. (Besamell mártás.). A tűzről levéve beletesszük a sajt felét, a tojássárgáját és a sült hal levét. Belekeverjük a fűszereket, és a halra öntjük. A sajt maradék felét a tetejére szórjuk. Sütőben pirosra sütjük.

Szalonnás lazac

Hozzávalók: 60 dkg lazac, 20 dkg húsos füstölt szalonna, 2 dl tejföl, só.
Elkészítése: A halat felszeleteljük. A szalonnát vékonyra szeleteljük, és mindegyikre 1-1 halszeletet teszünk. Feltekerjük úgy, hogy a szalonna legyen kívül. Megtűzzük a tekercseket. Tűzálló tálban ropogósra sütjük. A tekercseket kivesszük, és a megmaradt zsiradékot a tejföllel elkeverjük. A húsokat visszatéve átmelegítjük, de nem forraljuk.