2011. ápr. 7.

Bárányragu

Hozzávalók: 80 dkg bárányhús (lapocka vagy tarja), 10 dkg zsíros szalonna, 20 dkg főtt fehér bab (lehet konzerv), 10-15 apró mogyoró vagy gyöngyhagyma, 2 ek olívaolaj, 1 ek vaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 ek liszt, 1 ek apróra vágott petrezselyem vagy 1 kk. szárított, 1,5 dl száraz fehérbor, só, bors.
Elkészítése: A szalonnát vágjuk nem túl apró kockákra, a hagymákat hámozzuk meg. A szalonnát közepes lángon kissé olvasszuk meg az olajban, adjuk hozzá az egész hagymákat és kb. 5 percig pirítsuk. A szalonnakockákat és a hagymát szedjük ki, csepegtessük le és tegyük félre. A húst vágjuk kb. fél dekás kockákra. A hagymás szalonna visszamaradt levében olvasszuk fel a vajat, és a húst állandó forgatás mellett pirítsuk meg. Ha megsült szórjuk meg a liszttel, és öntsük fel a borral. Adjuk hozzá a babérlevelet és az egész fokhagyma gerezdeket, és alacsony hőfokon pároljuk tovább kb. 30-40 percig. Szedjük ki a fokhagymát és a babérlevelet, adjuk hozzá a szalonnakockákat és a hagymákat és pároljuk tovább, amíg a hagyma félpuha lesz. Adjuk hozzá az előfőzött babot, melegítsük fel majd fűszerezzük erőteljesen sóval, borssal és petrezselyemmel.

Báránypörkölt

Hozzávalók: 1000 g csontos bárányhús, 0,6 dl olaj, 100 g vöröshagyma, 10 g fűszerpaprika, 8 g só, 80 g zöldpaprika, 30 g paradicsom, 240 g laskatészta
Elkészítése: A kicsontozott bárányhúst kockákra, a vöröshagymát, a zöldpaprikát, és a paradicsomot finomra vágjuk. Lábasban olajat forrósítunk, amelyben a vöröshagymát gyakori kevergetéssel aranysárgára pirítjuk. Hozzáadjuk a feldarabolt bárányhúst és a báránycsontokat. Megsózzuk és gyakori kevergetés mellett, fedő alatt lassan pároljuk. Közben hozzáadjuk az előkészített zöldpaprikát, és paradicsomot. Ha az étel zsírjára pirult, beleszórjuk a fűszerpaprikát és felöntjük kevés vízzel. Fedő alatt - néhányszor megkeverve - készre pároljuk. Akkor az igazi, ha a leve sűrű, bársonyos, színe élénkpiros. A pörkölthöz frissen kifőzött, forró laskatésztát adunk.

Báránypaprikás

Hozzávalók: 600 g csontos bárányhús, 100 g báránymáj,100 g báránynyelv, 0,6 dl olaj, 80 g vöröshagyma, 8 g fűszerpaprika, 80 g zöldpaprika, 8 g só, 30 g paradicsom, 2 dl tejföl
Elkészítése: A báránynyelvet forró vízben egyszer felforraljuk, majd lehűtjük, és lehúzzuk a bőrét. A kicsontozott bárányhúst - a báránymájjal, és a báránynyelvvel együtt - egyenletes kockákra, a vöröshagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot pedig finomra vágjuk. A továbbiakban a báránypörköltnél ismertetett módon járunk el. Amikor elkészítettük a bárány pörköltet, a pörkölt léből kiszedjük a bárányhúst, a csontokat és a belsőségeket. A tejfölt a liszttel és kb. 1 dl hideg vízzel simára keverjük. Ezzel behabarjuk a pörköltlét, és lassan kiforraljuk. Ha a paprikásmártás elkészült, szitán leszűrjük, áttörjük, majd újra kiforraljuk. Ezután visszarakjuk a kiemelt anyagokat, és gyorsan összeforraljuk. Adhatjuk laskatésztával, galuskával, vagy kapros túrógombóccal.

Bárányhús indiai módon "Malai Korma"

Hozzávalók: (6 személyre): 1.5 kg bárány színhús (lapocka vagy comb), 2 pohár joghurt, 0.5 kg paradicsom, 1.5 kg kelvirág, 75 dkg sárgarépa, 2 kávéskanál kardamom, 2 kávéskanál koriandermag, 1 kávéskanál, őrölt kurkuma, 2 kávéskanál őrölt bors, 6 evőkanál olaj, 0.5 kávéskanál chilipor, 5 dkg vaj, 1 egész citrom, só ízlés szerint.
A körethez: 30 dkg rizs (lehetőleg basmati rizs), 5 dkg vaj, só, korianderlevél a díszítéshez.
Elkészítése: A húst megmossuk, 2x2 cm-es kockákra vágjuk. A joghurtot a fűszerek felével, és fél citrom levével habverővel simára keverjük. Ezt a páclevet a kockázott húsra öntjük, az egészet 1-2 napra a hűtőben tartjuk. Elkészítéskor egy edényben a meghámozott, negyedelt paradicsomot az olajban pároljuk, majd a húst hozzátesszük, és lefedve tovább puhítjuk. Amikor a hús félig megpuhult, a megmaradt páclevet a fűszerekkel és a maradék fél citrom levével kiegészítve a húsra öntjük. Kevés vizet is önthetünk hozzá. Lefedve készre főzzük. Közben a sárgarépákat megtisztítjuk, rézsút fél cm-es szeletekre vágjuk. A megmosott kelvirágot rózsáira szedjük. Fél liter enyhén sós vizet felforralunk. A zöldségeket beletéve közepes tűzön 10-15 percig inkább pároljuk, mint főzzük. Ha kész, lecsöpögtetjük, előmelegített edényben tálaljuk, néhány darab zöldséget dísznek a húsos tálra helyezünk. Olvasztott vajjal megcsöpögtetjük. A rizst hideg vízzel addig mossuk, míg a víz tiszta lesz. Egy edényben a vajat felolvasztjuk, a rizst kis ideig forrósítjuk, majd 6 dl vízzel felöntjük, felforraljuk, jól átkeverjük. Az edényt lefedjük, a hőt elzárjuk alatta. A rizs a maradék hővel elkészül, közben a vizet magába szívja. Koriander vagy petrezselyem levelével díszítjük.
Elkészítési idő: 1 óra 45 perc
Egy adag: 2868 kJ / 685 kcal
Ajánlott ital: Egri olaszrizling

Báránygerinc sütve

Hozzávalók: 1200 g báránygerinc, 12 g só, 1 db citrom, 60 g vöröshagyma, 4 g fokhagyma, 3 g rozmaring, 0,3 dl olaj, 1 cs petrezselyemzöld, 1 cs. zellerzöld
Elkészítése: A zeller- és petrezselyemzöldet finomra vágjuk, a rozmaringot összemorzsoljuk, és összekeverjük a finomra vágott anyagokkal. A megtisztított báránygerincet besózzuk, olajjal bekenjük, majd alaposan bedörzsöljük a finomra vágott anyagok keverékével. Ezután egy éjszakára - zsírpapírral letakarva - hűtőszekrénybe helyezzük, hogy a fűszerkeverék íz- és illathatása jobban érvényesüljön. A báránygerincet olajjal kikent tűzálló tálba helyezzük. Mellérakjuk a szeletekre vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Közép-meleg, sütőben - gyakori locsolgatás mellett - megsütjük. A gerinccsont két oldaláról a húst lefejtjük, felszeleteljük és visszahelyezzük a gerinccsontra. Saját levével, melyben benne van a ropogósra sült vöröshagyma és a fokhagyma, jól meglocsoljuk. A gerinc mellé régi burgonyából készített burgonyapürét és citromcikkeket tálalunk.

Báránygerinc finomfüvekkel

Hozzávalók: 1200 g báránygerinc, 12 g só, 1 db citrom, 60 g vöröshagyma, 3 g lestyán, 3 g turbolya, 3 g izsóp, 3 g oregánó, 3 g rozmaring, 0,3 dl olaj, 1 cs. petrezselyemzöld, 1 cs. zellerzöld
Elkészítése: A vöröshagymát, a zeller- és petrezselyemzöldet finomra vágjuk. A többi szárított fűszernövényt összemorzsoljuk, majd összekeverjük a finomra vágott anyagokkal. A gondosan megtisztított báránygerincet besózzuk, bekenjük az olajjal, majd alaposan bedörzsöljük a finomfüves keverékkel. Ezután legalább egy éjszakára - zsírpapírral letakarva - hűtőszekrénybe helyezzük. Így a fűszerkeverék íz- és illathatása jobban érvényesül. A báránygerincet olajjal kikent tűzálló tálba helyezzük, és gyakori locsolgatással készre sütjük. Aztán a gerinccsont két oldaláról a húst lefejtjük, felszeleteljük és visszahelyezzük a gerinccsontra. Saját levével jól meglocsoljuk. A gerinc mellé gombás rizst és citromcikkeket helyezünk.
Finomfüves keveréket más alapanyagokból is készíthetünk.

Báránylábszár

Hozzávalók: négy személyre: 4 báránylábszár, 500 g gumós zöldség (répa, póréhagyma, hagyma), fél csokor kakukkfű, 1 üveg vörösbor, 2 l erőleves, 1 csokor bazsalikom, 2 paradicsom.
Elkészítése: A megfűszerezett báránylábszárakat minden oldalukon barnára pirítjuk. A húst félretesszük, ugyanebben a serpenyőben megpirítjuk a zöldséget. A bárányt visszahelyezzük a zöldségek mellé, felöntjük a vörösborral, hozzáadjuk a kakukkfüvet és az erőlevest. Felforraljuk, majd áttesszük a sütőbe és kb. másfél óra alatt puhára sütjük. Amikor kész, a combokat kivesszük a léből, lecsöpögtetjük, a tálat bent hagyjuk a sütőben, amíg a mártás el nem forrja a levét és el nem éri a megfelelő sűrűséget. Minden tányérra egy-egy lábszárat helyezünk, vajjal és tejszínnel összetört burgonyapürével tálaljuk. A paradicsomot kis kockákra vágjuk, a bazsalikommal együtt hozzáadjuk a mártáshoz, és a sült húsra öntjük.