2010. febr. 9.

Kókuszgolyó

Hozzávalók: 20 dkg háztartási keksz, 20 dkg porcukor, Egy vagy két zacskó kókuszreszelék ízlés szerint, 1 dl rum (vagy ha aromád van, akkor kóstolgatni kell), 2 evőkanál kakaó, Meggybefőtt, és egy kis lé is kell róla, Szóráshoz meg egy kis kókuszreszeléket.
Elkészítése: A kekszeket megtördeljük. Ha van sima rumod, akkor mindent gyúrj össze, egyelőre csak kevés befőttlével, és csak apránként adagold, hogy nehogy túl híg legyen. Ha csak aromád van (mint általában nekem) akkor egy kevés befőttlével és aromával keverd össze, ezután kóstolgatással keverd hozzá a befőttlét és az aromát ízlésed szerint. Ha az egyik vagy másik eljárással megvan, és formálható a masszád, akkor kis golyókat készíts belőle. Mindegyik közepébe tegyél 1-1 kimagozott meggyet, és a golyókat hempergesd meg a maradék kókuszreszelékbe. Egy picit, kb. fél napot állnia kell, de nem, muszáj (nálunk az egész nem éri meg a fél napot).
Minyonpapírba teheted, úgy gusztusosabb.
A hozzávalókat saccoltam a kókuszgolyónál, mert amikor csinálom, akkor az " még ebből is egy kicsi, meg még ebből is egy kicsit" elvet követem.

Káposztás rétes.

Hozzávalók: 1 csomag előre gyártott, készen vásárolt réteslap, 1 kg káposzta, cukor, tejföl, olaj.
Elkészítése: A káposztát reszeljük meg, sózzuk le, majd csavarjuk ki. Cukros olajon pirítsuk meg szép barnára. A tölteléket tegyük rá a kihajtogatott réteslapra, kevés tejföllel locsoljuk meg, s a tésztát ügyesen tekerjük össze. Tepsibe téve a tetejét olajjal kenjük be, és süssük készre.

Kefires lángos

Hozzávalók: 2 pohár kefir, 2 egész tojás, 2 csapott kávéskanál só, 3 dkg élesztő belemorzsolva, 65 dkg liszt.
Elkészítése: A hozzávalókat összekeverjük, és alaposan összegyúrjuk. Nem hasonlít a lángos tésztára, de nem kell megijedni tőle. Egy tálba téve, letakarva 24 órát a hűtőben pihentetjük. Másnap forró olajban kisütjük a kézzel formázott lángosokat.
Kiadós étel, a megadott mennyiség (kapacitástól függően) optimális esetben egy 4 tagú családnak elegendő.
(Elég nagy tálba kell tenni, mert nagyon megkel.)